Nyárbúcsúztatót tartott Lipócia már hagyományosan. A második Pozsonyi Piknik nevű nyüzsgős kultúrvigalmat Lipócia főutcáján, a Pozsonyin.

Lipócia – fogalom. Az újraértelmezett falu. Ahol mindenki ismer mindenkit. Még ha persze nem is, akkor is „családtag” a hentes, a kisboltos, a kávézós, a cukrász, a vendéglős, a galériás, a trafikos. Jó barát, kedves szomszéd a csokoládékészítő, a halas, a könyves is. Ahogy a lipóciaiak mondják: itt minden hely – törzshely. Itt még a gyerekek és a kutyák is társas életet élnek. Itt minden kapható, és mindenki megtalálható. Ami persze azzal is jár: Lipóciában nem lehet csak leugrani egy tejfölért a kisközértbe, mert a percesre tervezett vásárlás minimum kétórás lesz, mire az ember „futtában” végigbeszéli a magán- és közéletet az ismerősökkel.

Lipócia történeteit amúgy sok éve már Bächer Iván írja legendáriumba. Szerinte az itt élőknek mindig van mesélnivalójuk. Így volt az idei Pozsonyi Pikniken is. Jegyezzük föl Lipócia krónikájába az ötletgazda főszervezők nevét is: Rédei Éva és Kövesdi Péter. Akik pontosan tudják, hogy lipóciainak lenni – életérzés is. Megmagyarázni így hát nem lehet. Inkább Hegedüs Géza írót, Lipócia örökös állampolgárát idézzük: „Szeretek utazni, de azért, hogy hazajöjjek. Szeretem egész Budapestet, de úgy, hogy az Újlipótvárosba menjek haza. Innét nézem a világot.”

168 óra