Szombati, jó hangulatú piknik Újlipóciában
2010. augusztus 30
Népszava
Nem kellett a kultúrának az Újlipótvárosba költöznie, mert amióta az egykori malmokat és fürésztelepeket az 1930-40-es években felszámolták, mindig is jelen volt és folyamatosan meg is maradt.
A szombati, második alkalommal megrendezett Pozsonyi (úti) Piknik helyszínének - mindössze 200 méternyi hosszúságú helyszínére egykor olyan Kossuth-díjas művészek tekinthettek le a ablakaikból, mint Ferenczy Béni szobrász- és grafikus művész, Radnai György az Operaház felejthetetlen baritonja, Kovács Margit keramikus vagy szomszédja Radnóti Miklós, Major Tamás és felesége Beck Judit festő, és a közeli Vígszínház művészei közül Sulyok Mária. A Szent István körúti teátrum színészei közül Lukács Sándor miképpen egy esztendeje, ezúttal is egy Radnóti versssel rukkolt elő, majd művésztársai egy részletet adtak elő a Pesti Színház decemberre tervezett Presser-Varró-Teslár bemutatójából a gyerekek nagy-nagy örömére.
Örkény István egyik Egyperces novellája kéziratának első változatára lehetett licitálni, akárcsak Benedek István Gáboréra, Somlyó Györgyére vagy Spiró Györgyére. Egy eredeti Márai Sándor levelezőlap is előkerült. Bár nem sikerült akkora bevételt elérni, mint egy külhoni árverésen, ahol John Lennon WC csészéjéért 10 ezer fontot (hozzávetőleg 3 és félmillió forint) adtak, de a bevételt nálunk biztos, hogy nemesebb célokra, a jövő évi Pozsonyi Piknik megrendezésére fordítják. Mert az evidenciának tűnik, hogy Piknik 2011-ben lesz. Mert hol másutt rendeznének pozsonyi kifli sütőversenyt, mint a Pozsonyi utcában? S Budapest belvárosában hol máshol gyűlne őssze egy borús hétvégén pár ezer ember, aki csak beszélgetni akar, megosztani véleményét a számára a fontos dolgokról, vagy Deák Gáborral körbesétálni pár háztömböt a zsidó emlékek után kutatva, egy olyan városrészben, ahol Raoul Wallenberg emlékét utca és dombormű őrzi.
Pár héttel az önkormányzati választások előtt szívesen írnánk le: egy esemény, ahol nem volt semmi politika. Ez az állítás ugyan igaz, de voltak főpolgármester-jelöltek, polgármester és a jelenlegi kormánypárt helyi politikusa, akit tavasz országgyűlési választásokon éppen ezt a kerület vezető politikus győzött le. A Pozsonyi úton most megjelenni, fényképeszkedni, vagy csak elvegyülni a tömegben, netán parolázni az ismerősökkel mindenkinek jól jöhet.
