Újlipótváros földje az ősidők óta lakott.

Lassan nyolcvan éve.

Azelőtt területét malmok, fatelepek, raktárak borították, azoknak előtte meg homok pergett itt csupán.

De aztán megtelepedett és remek lakhelyre lelt itt az ember is. Köszönhető ez a jó természeti adottságoknak, kedvező éghajlati viszonyoknak, a víz közelségének, a kemény, de gondosan trágyázott talajnak. A növényzet dús és változatos, az állatvilág fajokban gazdag.

Újlipótváros szorgos lakói zömmel szellemi munkát végeznek, orvosok, mérnökök, tanárok, művészek; kisebb részük él iparból és kereskedelemből, és egészen kevesen földművelésből.

Bár a történelem viharai ezt a tájat sem kerülték el, sok-sok kapualjból hallgat ki itt is a fájdalom, de a szokott népirtások itt kevésbé voltak hatékonyak, és kevésbé keverték a lakosságot telepítések és lakosságcserék.

Itt még nagy számban föllelhetők bennszülött őslakók, akik öreg korukban is abban a lakásban, házban, utcában élnek, amelyben születtek. A bennszülöttektől, de a telepesektől sem kell tartani, az újlipóciánerek többsége – bár kicsit nehezen idomítható – alapjában véve szelíd, barátságos, vendégszerető. Igaz, ha élőhelyét veszély fenyegeti, tud kemény is lenni és harcias.

Bächer Iván